Interjú Csomós Jánossal a Keleti Turul vezetőjével...
Mióta üzemel ez a gyakorló pálya?
A pálya 2011.augusztus végén kezdett üzemelni de a nagy hidegek véget vetettek neki ősszel. Idén márciusban indult újra.
Kik vehetik igénybe, milyen célközönséget vártok?
Bárki igénybe veheti. Kortól, nemtől, íjtól függetlenül. Minden célnál 3 karó van elhelyezve piros (csigás), sárga (ösztönös), kék (gyerek). Így nem csak a kis távokat lehet gyakorolni és nem csak ösztönös íjjal.
Hogyan jött az indíttatás?
Az indíttatás az volt, hogy a versenyekre verseny körülmények között lehessen készülni és ne céltáblákra gyakorolva, hanem 3D-s állatokra, a versenyeknek megfelelően célonként egy lövéssel.
Milyen a nyitvatartási idővel számolhatnak az íjászok?
A pálya minden szombaton 13 órától sötétedésig várja az érdeklődőket. (Megjegyzés) Én speciel 2 kört szoktam menni, hogy igazán edzés legyen és még így is sokkal olcsóbb, mint egy verseny és jobb hangulatú. Előreláthatólag őszig minden szombaton nyitva lesz a pálya.
Milyen állatokra lehet lőni, ilyen célok várják a gyakorolni vágyókat?
Az állatparkban több mint 30 állat található, amelyek között a legnagyobb magyar gyártól által készített állatok találhatóak meg főként Freddo és Eleven célok. Jelenleg a pályán 12 célt kell meglőni két körben, tehát összesen 24 lövés. A pálya úgy van megtervezve, hogy az legjobban hasonlítson egy-egy verseny technikai kihívásaihoz, a hosszútól a rövid lövésekig, a lefele lövéstől a felfele irányulókig.
Hol található a pálya, és hol, lehet jelentkezni ha gyakorolni szeretnénk?
A pálya megtalálható: Nyíregyháza -> Kemecsei Út -> a 8-as kilométerkő után 200-rel balra a Gábor utcán. A Gábor utcán 200 métert haladva megtalálható az íjászpálya. Bővebb információ a Keleti Turul Vadász-Íjász Szaküzletben, keletiturul@gmail.com e-mail címen, vagy a +3642/448-191 telefonszámon.
3D Íjászportál |